Intim gyantázás – amit nem mertél megkérdezni

intim gyantázás

Az intim gyantázási kezelés is a szakirányod. Honnan jött ez az ötlet?

Szerettem volna, ha a név egyaránt utal a tevékenységre és a hangulatra is. A kozmetika szerintem egy nagyon intim műfaj, még akkor is, ha a szakember éppen nem kezel intim részeket. Egy arckezelésnél is fontos, hogy a kozmetikus ráhangolódjon a vendégére, hiszen így kevésbé lesz kellemetlen a beavatkozás. Diszkrét fény, mécsesek és a halk zene sokat segíthet ebben. Szóval ez egy csendes dolog. Egy ilyen miliőben máshogyan beszélget az ember, mint mondjuk a fodrászánál. Bizony itt, jó pár intim dologra is fény derül ilyenkor!

Kik járnak hozzád, kik közül kerül ki a vendégköröd?

Nagyon változó. Azt gondoltam, hogy az intim gyantázásra főleg a húszas korosztály tart majd igényt. Közben kiderült, hogy harminc-negyven körül sokkal bevállalósabbak az emberek. Ebből a korosztályból van a legtöbb vendégem. De van olyan vendégem is, aki csak akkor bukkan fel, amikor randira készül, nyaralni, szülni megy stb.

Milyen a nemek megoszlása a vendégeid között?

Amikor elkezdtem, akkor lányok még elsöprő többségben voltak, de már a férfiak közül is egyre nagyobb volt az igény. Sőt az utóbbi évek alatt elmondhatom, hogy egyenlő arányban járnak hozzám nők és férfiak. Például számos pár is jön intim gyantázásra.

Sok véleményt hallottam már pro- és kontra az intim gyantázással kapcsolatban. Van, aki egészségügyi kérdésnek tartja, van, aki esztétikainak. Te mit gondolsz erről?

Nyilván is-is. Egyes Dél-Amerikai országokban az ősi vallás kötelezte erre a nőket, aminek valószínűleg praktikus okai voltak. A szőrtelenített területeket könnyebb volt tisztán tartani, és ez nem utolsó szempont egy olyan országban, ahol gyakran 30 fok fölött van a hőmérséklet. A teljes intim gyantázás (brazil gyanta) nem csak a kellemetlen szagok kialakulásától védett, de egyes nemi úton terjedő betegségek elterjedését is visszafogta. Kicsit olyan ez, mint a zsidó férfiaknál a körülmetélés. Látszólag vallási gyakorlat, és persze az is, de ma már senki sem kérdőjelezi meg az egészségügyi jelentőségét.

A szőrtelen terület, persze nemcsak higiénikusabb, de esztétikusabb is. A kettő együtt jelenti az ápoltságot.

Mit csinál egy intim kozmetikus egyáltalán?

Konkrétan mindent, amit egy kozmetikus általában. Annyi különbséggel, hogy én a bikini vonalon belül is dolgozom. A legelső, hogy feloldjam a vendég gátlásait. A legtöbben zavarban vannak főleg az első alkalommal, nem igen tudják, hogyan kezeljék a helyzetet. Mások túl görcsösek, mert félnek, hogy fájni fog a kezelés. Ilyenkor csak egyvalami segít: egy jóízű, laza beszélgetés.

Mire kell odafigyelni az intim gyantázásnál, akár magunk csináljuk, akár kozmetikussal végeztetjük a műveletet?

Csak olyan szakemberre bízzuk magunkat, akinek tényleges gyakorlata van ezen a területen! Lehetőleg olyan valakit keressünk, akit ajánlott valaki a környezetünkből. Ha úgy döntünk, hogy magunk csináljuk, semmiképpen ne alkalmazzunk pengét, illetve borotvát. Használjunk természetes, de lehetőleg professzionális anyagokat. Fokozottan figyeljünk a bőr előkészítésére: az ideális felület száraz és zsírtalan. Erre a célra hintőport és alkoholt egyaránt használhatunk. Utóbbi fertőtlenítő hatása is lényeges! A gyanta felvitelének módját, annak a típusa határozza meg. Egy cukorgyantát pl. teljesen máshogyan használunk, mint egy hagyományos gumigyantát! A kezelt felület nagysága, az eljárás sebessége mindenkinél más és más. Függ a szőrzet sűrűségétől, a bőr minőségétől, a vendég hangulatától és még egy sor dologtól, amit hosszú lenne itt felsorolni.

A kezelés végén olajjal, gondosan távolítsuk el a bőrfelületről a gyantát. Bosszantó tud lenni, amikor beleragad a bugyi… Bármekkora gondossággal is járunk el, a gyantázás során rengeteg mikroszkopikus sérülés alakul ki a bőrfelületen, kaput nyitva ezzel kórokozók millióinak.

Tehát soha ne feledkezzünk meg a fertőtlenítésről! Használjunk fertőtlenítő gélt, ami egyben össze is húzza majd a bőrt.

Végezetül hagyjuk, hogy az elcsigázott bőr megnyugodjon: kényeztessük intim gyantázás utáni nyugtató balzsammal, hogy valóban bársonyosan puha lehessen.

Milyen veszélyei lehetnek, ha nem megfelelő módon, vagy nem megfelelő eszközökkel zajlik az intim gyantázás?

Sokan azt gondolják, hogy ha a lábukat vagy a hónaljukat már ügyesen gyantázzák otthon, akkor a bugyi alatt is sikerülni fog nekik. Ne feledjük, hogy ez egy jóval kényesebb terület, ahol egészen másképpen feszül a bőr, és látni sem mindig úgy látjuk, ahogyan szeretnénk. 

A helytelen eszközhasználat, a rossz higiénia vagy a rossz minőségű gyanta akár hetekig tartó gyulladáshoz is vezethet. De előfordulhatnak súlyosabb esetek is. Egyszer egy tizenéves kislány intézte el magát otthon az apukája borotvájával. Azóta is bőrgyógyászati kezelésre szorul… A borotvákon egyébként is hemzsegnek a kórokozók, ezeket soha ne használjuk az intim részeken! Pláne ne egy pasi borotváját!

Egészen művész szintre emelted már a “fazonigazítást”, formákról is szólhatunk a repertoárodban. Gyakran kérnek a vendégek ilyen extrém fazonokat?

Egyre gyakrabban. Leginkább különleges alkalmakra ( randi, évforduló, nászút stb.) kérnek. Valentin napkor pl. egész nap gyártottam a szívecskéket.


{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>